A mai történet kicsit fáradtan kezdődött. Az ébredés egy sarkalatos pontja volt a mai napnak. Fáradtan, korgó gyomorral nyitottam ki a szemem. Egy pohár víz nagyban segítette a reggeli folyamatokat. Chili fel sem kelt, míg otthon voltam, így a reggeli finomság részére elmaradt.
El tudod képzelni, hogy milyen érzés mikor bemész a fürdőben és a napi rutinhoz való egyik folyamatot elfejted, csak ülsz a wc-n és azon jár az eszed, némi pillanatnyi kihagyásokkal és felvillanásokkal tarkítva az amúgy is csipás képeket, hogy mit is hagytál ki. A szokásos idő kétszeresét töltöttem a fürdőben. Majd sikerült visszazökkeni a folyamatba, merthogy kimentem a fürdő elé és a folyamat hiánya miatt előröl kezdtem. Majd bevillant egy régi történet. Volt egy öreg bácsika, aki nálunk volt cipész a volt munkahelyen. Minden reggel és délután, azt az egyetlen útvonalon volt hajlandó közlekedni melyet az elmúlt 50-60 évben tett. Dunakesziről járt be vonattal, majd átszállt a kék metróra a nyugatiban, elment a Deák térig, ott átszállt a piros metróra és végül a déli pályaudvarnál felszállt a 139 buszra és a laktanya előtt leszállt. Aki nem közlekedett még Budapesten annak számára ez lehet, hogy semmit nem jelent, de átlagban 40-65 perc (mármint a Nyugatitól). Egyszer véletlenül a kék metrónál egy megállóval később szállt le, vagy csak a tömeg miatt nem tudott (mindegy). Annyira megkavarta ez az élmény, hogy egészen visszament a Nyugatiig, (3-4 megálló), - pedig csak 1 megállót kellet volna mennie – és kezdte az egészet előröl. Eme kis történet után rájöttem. Hát nem kapcsoltam be a rádiót, mely halkan, de mégis a napi reggeli rutin egy fontos része volt. Ilyenkor edzem be a hangszálakat, válogatom az alsógatyát, az elsajátított fegyverfogásokkal repkednek a zoknik, ütemre gargalizálok a szájvízzel és egy hatalmas bummra szabadulok meg tőle.
Utastársamnak, aki egyben a munkatársam is ma van a névnapja, hozott mindenféle finomságot, a maffintől a gombocig mindent. Már a kompon felsorolta a teljes repertoárt, melynek hatására, illetve a tegnapi bűnözés hatására a gyomrom egyből vészriadót kezdett fújni, hogy még időben meg tudjon birkózni a felmerülő nagy mennyiségű ételt. Csak azt felejtette el, hogy ez a mennyiség még várat magára úgy 2-3 órát. De mondhatom, hogy ezt nagy ívben lesz a, így a busz út alatt alig bírtam palástolni a gyomorkorgásomat.
Beérve a munkahelyre észrevettem, hogy többen átmentek Kínai üzemmódba, vagy csak a cofjuk volt igen erősen megkötve. Botorkáltak, rizsszem vékony volt a szemük, a beszédük is hasonlított rájuk, mert alig tudtak valami értelmeset, valamint érthetőt kinyögni a folyamatos ásítások között. Számukra meg én voltam más – máshogy mondták -, hogy ki az a ugri-bugri agyatlan srác aki majd kicsappan a bőréből pedig péntek van.
A nap gyorsan eltelt, itthon csináltam lecsót és húslevest. Majd délután kiugrottunk a 19. Váci Világi Vigalomba körülnézni. 21 fele visszamentünk, hogy az éjszakai kikapcsolódás is meglegyen.
